2010. november 22., hétfő

Norvégia az én szememmel..........(13)

 .

.
Nóri a 2. pályán


Sok minden egészen másképp működik itt mint otthon.  Pl. a sport.
Tamás  kicsinek karatézott pár évet, de az nem számitott versenysportnak még, ráadásul nem is vették komolyan. Szíre-szóra vizsgáztak és kapták az öveket. Miután van ismeretem karate ügyben (anno szerveztünk karate versenyeket), így elég komolytalannak tartottam a dolgot. A fiam megunta és azóta csak az újjait edzi a számitógépén és a mobilján. Az viszont nagyon megy neki. Szemmel nem tudom követni amilyen gyorsan ír, a mobilon meg biciklizés közben, a zsebében lévő mobillal is tud sms-t küldetni......
Nóri viszont versenyszerűen úszott négy évig. Itt a sportegyesületeknek nincs főállású dolgozója. Kivéve a futball klubbokat, de ott is minimális a létszám.  Szóval minden társadalmi munkában megy. A sportoló gyerekek szülei  vállalják be dolgokat.  Miután  tilos pénzt szedni a szülöktől (az iskolában is) meg kell szervezni, hogy honnan lehet pénzt szerezni. Pl. hordtunk ki telefonkönyveket, bolti katalógusokat. Tagdij van, amit a hazai versenyek szervezéséhez, rendezéséhez  használnak fel. Van  nevezési dij a versenyeken, valamint licens dij, hogy egyáltalán a versenyeken indulhasson a gyerek. Ja és kötelező a biztosítás is.
Ha nem haza pályán  volt a verseny, akkor a szülők szervezték, ki-kinek a gyerekét szállitsa. . Nincs közös, buszos utazás. Versenybírók is a szülők közül kerültek ki. Az úszódresszeket és az emblémázott melegitőket is mi vettük meg. Minden egyesületi tisztségre a szülök közül választottak.
Szóval van mit csinálni, ha az ember gyereke úgy dönt, hogy sportolni szeretne. A versenyek megszervezése komoly háttér munkát igényelt.
Torta tombola
Sok vasárnapot töltöttem az uszodai versenyeken árulással, tizórai készitéssel. Szinte minden versenyen volt sütemény tombola. Az valami hihetetlen népszerű volt. Mi sütöttünk a tortákat, süteményeket, celofánba szépen becsomagolva tombolai díjként meg lehetett nyerni. Ez jó kis bevétel volt minden alkalommal.
Minden évben volt évzáró, ahol az összes gyereket megajándékozták, függetlenül attól milyen eredményt ért el a versenyeken.




.

2 megjegyzés:

  1. Hát ez nálunk is hasonlóképp van, csak nálunk nincsenek karitatív megmozdulások. Van egyesületi tagdíj, versenyek hazai pályán versenyenként kb 120.000.- 130.000.- Ft-ba kerülnek (bíró, orvos, pálya bérlet ...) amit a meccsen játszó gyerkőcök szülei dobnak össze. Ha idegen pályán, vagy városban, akkor szerveznek buszt, de ki kell fizetni a ránk eső részt, vagy lehet önállóan saját kocsival, de ha van busz, akkor általában mindenki azt választja, mert úgy olcsóbb. Mezeket lábszárvédőt, felszerelést, korcsolyát mindenki maga veszi meg, nem csak a gyakorló, de a versenyeken használt mezekre is ez vonatkozik. Sőt válogatott szinten ugyanez. Nemzeti színű tréning ruhát, mezt, lábszárvédőt ugyanúgy ki kellett fizetni. Sőt az idei felnőtt ausztrál világbajnokság is kb 1-1,5 milliójába kerül a válogatott tagoknak. (mi még szerencsére utánpótlás korosztály vagyunk)
    Nem olcsó sport a hoki. De egyébként mindenre ez vonatkozik, ha kajakozni akar a gyerek, meg kell venni neki a kajakot is....

    VálaszTörlés
  2. Tényleg? Akkor én nagyon el voltam maradva ezen a téren. Nekem még az volt az eszemben, amikor az egyesületek adtak mindent. Igaz az jó régen volt.
    Ezek szerint anyagi csőd, ha a gyerek drága sportágat választ, ráadásul még megy is neki.....

    VálaszTörlés